Versek parton és peronon
2020-06-23 95 nyári napon 38 verset hallgathatnak az utazók, akik leszálnak a vonatról, vagy éppen strandolnak Balatonalmádiban.
Az álltalános műveltségünk egyik alapja, hogy ha felületesen is, de ismerjük honi költőink verseit, némelyekből talán idézni is tudunk. A versolvasás életünk tanulós időszakában nagy hangsúllyal bírnak, majd sokan egy időre elfeledkezünk róla. Színházban, kulturális rendezvényeken és újságok lapjain olykor elénk vetődik egy-egy költemény. Czompó Gábor, az Aranyhíd Polgári Egyesület elnökének és segítőinek révén strandokon és a vasútállomásokon is felcsendülnek ismerős és ismeretlen versek június 4-étől szeptember 6-áig.
- Az elmúlt évben Mihály Péter zalaegerszegi színművész barátomnak vittem ajándékba Kemény István Nílus című verskötetét. Pár nap múlva hívott, egy Street Art rendezvényre hívták, hogy a Dísz téren behangosítva sétálgasson, és kortárs verset szavaljon. Ezen kezdtem el gondolkodni és ennek nyomán született meg a vers a parton, amit idén a vers a peronon programmal egészítettük ki.-emlékezett vissza a kezdetekre Czompó Gábor.
Az Aranyhíd Polgári Egyesület céljai között szerepel a kultúra terjesztése, kulturális programok szervezése. A Balaton, a strandok nyaranta a pihenésre, feltöltődésre vágyó emberekkel telik meg és nekik nyújt egyfajta minőségi kikapcsolódást egy-egy vers.
Mit szóltak az emberek, amikor meghallották a verseket a strandon?
- Eleinte meglepődtek, de később már várták a napi egy vers elhangzását. Sok emberrel beszéltünk, akik úgy időzítették a strandolást, hogy meghallgathassák a verseket. Kedvező fogadtatást várunk a vasútállomásokon várakozó közönségtől is.
A koronavírus-járvány miatt a versek rögzítése komoly feladat elé állította a szervezőket. A projekt technikai segítője Köves Marcell hangmérnök, a Hevesi Sándor Színház hangosítás tárának vezetője nagy energiákat mozgatott meg, hogy minden megfelelő minőségű legyen. Volt, aki stúdióban, de akadt olyan is aki egyéb eszközöket választott a versek rögzítésére.
- Csukás Istvánra két verssel emlékezünk, Róka Ricsiről a balatonalmádiban élő Halas Adelaida színművésznő fog "mesélni", Gáspár Sándortól Sün Balázs történetét hallhatjuk- avatott be a részletekbe a főszervező.
És milyen versek lesznek még?
Klasszikus költők (Ady, Kosztolányi, Radnóti, Petőfi stb.) és kevésbé ismert kortárs költők (Hartay Csaba, Áfra János, Simon Márton stb.) művei lesznek hallhatók. A versek felvételről szólnak a strandok hangosbemondóiból és a bekapcsolódó vasútállomások utastájékoztató rendszerén keresztül.
Az előadók: színészek- Für Anikó, Halas Adelaida, Holecskó Orsolya, Tóth Ildikó, Csuja Imre, Gáspár Sándor, Mihály Péter, Nagy Péter, akik verset mondanak. Szabó T. Anna, Géczi János, Kemény István, Szálinger Balázs, Varró Dani József Attila díjas költőket felkérték, hogy saját verseiket szavalják. Zenészek- énekesek: Pitti Katalin, Szűcs Krisztián, Likó Marcell.
Az irodalmi eseménysorozathoz a MÁV Zrt. szívesen és örömmel csatlakozott
Az idén Balatonalmádi strandjaihoz csatlakozott Alsóörs és Balatonfűzfő, így összesen 8 strand vesz részt a programban. Mellette 13 balatoni település vasútállomásán fog szólni a Vers a Peronon.
2020. június 23. Prm