Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Diáksport Szövetség.  Balogh Gábor elnök beszámolójával kezdődött az idei MDSZ közgyűlés, majd a résztvevők elfogadták a 2017. évi elnöki beszámolót, valamint a szövetség 2017. évi egyszerűsített pénzügyi  beszámolóját és közhasznúsági jelentését is. A napirendi pontok megbeszélése után adták át a 2018-as „Diáksportért” díjakat. A szövetség összesen 22 főt díjazott. Az idei díjazás kiemelt kitüntetettje a 81 éves bodaszőlősi Németi Tibor, aki a halmozottan hátrányos helyzetű hajdú-bihari térségben dolgozik a gyerekek motiválásán, felkészítésén, fantasztikus sikereket elérve. Idén diákjaival 4 Diákolimpia® döntőbe jutott el. 

A kitüntetettetek között volt egy zalaegerszegi pedagógus is Holdosi János, a Petőfi Sándor és Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyugdíjas testnevelője. A Zala Megyei Diáksport Szövetség labdarúgás szakreferenseként évtizedeken át kiemelkedő szerepet vállalt a Diákolimpia megyei döntők, ill. a Zala megyében rendezett országos elődöntők, országos döntők szervezésében. Több olyan tanítványa is van, akik a gyermekeiket is azért vitték a Petőfi iskolába, hogy Jancsi bácsi legyen gyermekük testnevelője, osztályfőnöke, edzője.

A díjazottak Balogh Gábortól és az MDSZ ügyvezető igazgatójától, dr. Erdős Dánieltől vehették át az elismerést.

Forrás és fotó: mdsz.hu

2018. június 1. Prm