Sikeres zalaegerszegi szereplés a Felnőtt OB-n
2021-04-04
A Magyar Úszószövetség 123. alkalommal rendezte meg az úszók Országos Bajnokságát március 23-27 között. A Zalaco-ZÚK csapata 4 versenyzővel érkezett a budapesti Duna Arenába: Gergye Ákos korosztályában, míg Belső Fanni és Gergye Milán ifiként, Nett Vivien serdülő korosztályú versenyzőként állt rajthoz a népes és erős mezőnyben, hiszen ez a verseny volt az utolsó kvalifikációs lehetőség az Olimpiára. A verseny rendezési elve is ehhez igazodott, az előfutamokat – a szokásostól most eltérően, az olimpiai programnak megfelelően– délutánonként rendezték meg, míg a döntők másnap délelőttre estek.
Az egerszegi úszók – élen Gergye Ákossal kiválóan szerepeltek. Ákos az előfutamok során 3 ízben javította meg a korosztályos megyecsúcs-időket: 50; 100; és 200 méteres hátúszásban is. Első nap a 100 méteres távra került sor, ahol a délutáni előfutamban nagyon jól úszott, majd a másnap délelőtti döntőben mindössze 1 másodperccel maradt el az előző napi megyecsúcsot érő időtől. A 200 méteres hátúszás során a délutáni előfutamban ismét megyecsúcsot úszott Ákos, a másnapi döntő rajtját azonban kicsit elizgulta, így nem sikerült még jobb időt elérnie. Az 50 méteres távon is hasonló volt a forgatókönyv, megyecsúcs délután, majd a másnap délelőtti döntőben 11 századmásodperccel kellett több idő a táv teljesítéséhez.
Gergye Ákos
Belső Fanni a hosszabb távokon indult: 400 és 800m gyorsúszásban, s ezekben a versenyszámokban egyéni legjobbjához közeli időket sikerült teljesítenie.
Gergye Milán szintén fiatalabb versenyzőként a gyorsúszó számokban állt rajthoz, melyekben közel került vagy meg is javította korábbi egyéni csúcsait: 50, 100, 200 és 400 méter gyorson versenyzett.
Nett Viviennek szintén majdnem minden versenyszámában sikerült egyéni csúcsot elérnie. Míg az első napon rendezett 200 méteres pillangón ez a B-döntő 7. helyére volt elegendő, később a 400 méteres vegyesúszásban már helyet követelt magának az A-döntőben is, ahol a 8. helyen végzett. Ezen kívül rajthoz állt a hosszútávú gyorsúszószámokban is, 200, 400, 800 és 1500 m gyorson is.
Nett Vivien
Horváth Csaba vezetőedző elégedett tanítványai teljesítményével, hiszen folyamatosan fejlődnek, és versenykörülmények között is jól teljesítenek.
fotó: musz.hu/zalaco-zuk
2021. április 4. Prm