Innentől nincs megállás az Észak-Amerikai Profi Baseball Ligában (MLB): az All-Star meccs után egészen a World Series-ig zakatolnak majd az ütők és a labdák. Az MLB TV-n ezen a hétvégén az összes meccset ingyen lehet követni.

A mostani körben egy négymeccses, egy kétmeccses és tizenhárom „hagyományos”, azaz hárommeccses széria következik. Jó hír, hogy az MLB TV-n kívül a hazai Sport televízió két szériába is betekintést enged, így szombaton a Toronto Blue Jays-Detroit Tigers sorozat második meccsébe, míg vasárnap a Cleveland Guardians-San Diego Padres záró, hármadik találkozóját követhetjük figyelemmel magyar kommentárral. De nézzük, mit tartogat számunkra a hétvége! 

 

Chicago Cubs - Arizona Diamondbacks

A tavalyi döntős Arizona a legutóbbi 5 meccséből 4-et nyert, komolyabb sérülés nem hátráltatja a csapatot, így akár egy jó kis derbi is kikerekedhet a chicagóiak elleni szériából. A hazaiak két legnagyobb hiányzója a sztár Cody Bellinger és Mike Tauchmann, ugyanakkor nélkülük is egész jó formát mutattak az elmúlt időszakban. A „Bocsok” az első meccsen azt a Justin Steele-t küldik a dobódombra, aki legutóbbi 16 inningjében mindössze egy pontot kapott, 11 ütőt pedig simán kidobott. 

Pittsburgh Pirates - Philadelphia Phillies

A National League-et toronymagasan vezető, és az idei All-Star meccsre nyolc (!) játékost is delegáló philadelphiai csapat a széria esélyese, ugyanakkor a wild card pozícióba igyekvő Pittsburgh-öt nem lehet félvállról venni. Főleg akkor, ha a legjobb újonc pitcher (dobó) is pályára lép majd a három találkozó egyikén: Paul Skenes az utóbbi évek legnagyobb csillaga, nincs még vesztes meccse. Az, hogy a félelmetes Phillies ütősor mennyire tudja lehozni a földre a rookie-t, legkésőbb vasárnap este kiderül. 

Washington Nationals – Cincinatti Reds

Elly De La Cruz, a vendégek shortstopja hat meccs óta rendre érvényes ütést szerez, így nem csoda, hogy a gyengélkedő Nationals ellen a fiatalos lendületű, ám még korántsem 100 százalékon teljesítő Reds az esélyes. Persze nem csak De La Cruzon múlhat a Cincinatti sikere, de idegenben csapatként mindig jól teljesítenek a „Vörösök”. A fővárosiak az utóbbi 20 meccsükből mindössze hatot tudtak megnyerni, és várhatóan nem ebben a szériában kezdik meg a felzárkózást…

New York Yankees – Tampa Bay Rays

Hektikus formában várja a két csapat az előttük álló négy new yorki összecsapást. A csoportriválisok (mindketten az AL East tagjai) derbijén azért inkább a 27-szeres bajnoknak áll a zászló, még akkor is, ha a legutóbbi 26 meccsükből 18-at elvesztettek. Csalóka a Tampa ugyanerre vonatkozó mutatója (ők 15-öt nyertek), mert az ütősorból ebben az évben csak José Siri alkot maradandót, s bár Isaac Paredes és Randy Arozarena sem rossz, messze elmaradnak a tavalyi csúcsformájuktól. Ebben a szezonban már kilencszer találkoztak a felek, ötször a Yankees, négyszer a Tampa örülhetett. Ha a Rays összeszedi magát, akkor akár egy izgalmas széria is kisülhet ebből.

Toronto Blue Jays – Detroit Tigers

Bombaformában érkezik az MLB egyetlen kanadai csapatához a Detroit: a tigrisek 10 legutóbbi meccsükből 8-at megnyertek, úgy, hogy a szezon előtt a bajnok cím várományosának kikiálltott Dodgerst például kétszer is verték, hátrányból felállva. Májusban találkoztak legutóbb a felek Detroitban, akkor a Tigers négy meccsből hármat is megnyert. A gyenge szezont futó Torontó abban bízhat, hogy a sorozat első meccsére felépül Isiah Kiner-Falefa és Bo Bichette, akik közül elsősorban utóbbi adós a jó formával. Érdekes párosítás lehet ez, melynek második felvonását szombaton a Sport TV nézői is láthatják Magyarországon.

Miami Marlins – New York Mets

Eddig hatszor találkoztak a felek 2024-ben: Miami-ben kettőt nyert a Marlins, New York-ban pedig a Mets, azaz a szériát mindig a hazai csapat nyerte 2-1-re. A tavaly rájátszásba jutó floridaiak idén biztosan lemaradnak a legjobb 12-ről, azonban a Mets még simán odaérhet. Feltéve, ha elkerülik őket a nagyobb hullámvölgyek.

Cleveland Guardians – San Diego Padres

Izgalmakban nem lesz hiány Cleveland-ben, ugyanakkor minden a hazaiak mellett szól: náluk játszik a liga legjobb ütője (Steven Kwan, .352-es ütőátlag), 41 meccsből 30-at nyertek otthon, és ugyanitt idén csak egy szériát vesztettek  az „Őrzők”. A tavalyi szezonnál valamivel stabilabban játszó, és a rájátszásért küzdő Padres legutóbbi 12 meccséből mindössze négyet nyert meg, és biztosan nem számíthat sztárjára, Fernando Tatis Jr.-ra. Jó hír a San Diego-drukkereknek, hogy Luis Arraez talán felépül az első meccsre. A tavalyi legjobb ütőátlagot produkáló Arraez szeon közben érkezett Miami-ből, és hamar közönségkedvenc lett. Vasárnap a Sport Tv-n valószínűleg őt is láthatjuk majd ütni.

Atlanta Braves – St. Louis Cardinals

Júniusi randevújuk után ismét összecsap egymással a Cardinals és a Braves. Akkor a St.Louis jött ki jobban a párharcból, és a legutóbbi formák alapján elnézve ez mondható a hétvégi meccsek legkomolyabb derbijének. Az Atlanta mindig jó, brutális ütősoruk még úgy is veszélyes, hogy elveszették legjobbjukat, Ronald Acuna Jr.-t az egész szezonra. A St.Louis a tavalyi szezonhoz képest kifejezetten jól teljesít, és esélyes akár a rájátszásra is. Ehhez fontos lépéseket tehetnek Arenadoék Atlantában. 

Texas Rangers – Baltimore Orioles

A címvédő Rangers legutóbb az állami rivális Houston otthonából hozzott el nagyon fontos szériát, és erre készülnek most a bombaerős, ugyanakkor az utóbbi időben kicsit gyengélkedő Orioles ellen is. Bár dobófronton sérülések hátráltatták a texasiakat, Tyler Mahle és Jacob deGrom is hamarosan visszaállhat a dobódombra, ami komoly erősítést jelenhet. Az, hogy mennyire jött jól az All-Star szünet a vendégeknek, legkorábban (magyar idő szerint) szombat hajnalban kiderül: ütőfrontot jóval komolyabb erőt képviselnek az (idei) Rangers-nél, és mindig tudnak váratlant húzni. Jó sorozat lehet ez is! 

Kansas City Royals – Chicago White Sox

A chicagóiak a héten szabadlistára tették az éppen formába lendülő catcher-t (elkapó), Martin Maldonadót, és leigazolták Nick Senzel-t Washingtonból. Hogy minőségi csere volt-e ez, az majd kiderül, ám valószínűleg nem menti meg a fehérzoknisokat brutálisan rossz szezonjuktól. Közel száz meccsből mindössze 27-et nyert a White Sox, és messze a liga leggyengébb csapatának számít. Hasonló cipőben járt tavaly a Royals is, akik 56 győzelmet ügyeskedtek össze 2023-ban. Ehhez képest idén már 52-nél tartanak, esélyesek a rájátszásba jutásra, ráadásul a szezonban eddig hétszer találkoztak a chicagóiakkal, s csupán egyszer kaptak ki. Nem lennénk meglepődve, ha a Kansas ezúttal is kisimázná a White Sox-ot.  

Colorado Rockies – San Francisco Giants

Dakota Hudson-t, Josh Rogers-t és Elehuris Monterot is szabadlistára tette a Rockies a héten, hogy helyet csináljon a jövő tehetségeinek. A nagytakarítás indokolt, hiszen ebben az évben (sem) megy a coloradóiaknak, akik a hektikus szezont produkáló Giants ellen próbálnak meg szépíteni csúf mérlegükön. A vendégeknél nincs jelentősebb hiányzó, és nyertek már egy szériát mostani ellenfelük otthonában. Ők az esélyesek, igaz, náluk nagyobb csapatok is ráfáztak már a magabiztosságukra Coloradóban. 

Oakland Athletics – Los Angeles Angels

Pár hét leforgása alatt immáron harmadik szériájának fut neki a két csoportellenfél (AL West). Eddig mindig a hazaiaknak kedvezett a pályaelőny, és az idén már „sokkal” jobb szezont futó Athletics ezúttal is esélyesebb. A vendégek nincsenek rossz formában, és utóbbi meccseiken (magukhoz képest) egészen jól sülnek az ütők is. Bár nem egy kiemelt párharc ez, izgalomban nem lesz hiány!

Los Angeles Dodgers – Boston Red Sox

Nincs könnyű helyzetben a Dodgers. Dobófronton Yamamoto augusztusban, Clayton Kershaw és Tyler Glasnow egy héten belül talán visszatérhet, ugyanakkor az ütősor két bombázója, Mookie Betts és Max Muncy biztosan nem lép pályára augusztusnál előbb. Mindezek ellenére a hazaiaknál azért van erő, hiszen a liga legértékesebb játékosa, Shohei Ohatni, valamint a friss Home Run Derby-győztes Teoscar Hernandez garancia lehet a sikerre. Igaz, nem könnyű ellenfél érkezik a Boston személyében: a „Vörös Zoknik” 13-ból 10-et nyertek legutóbb, és idegenben mindenkire veszélyt jelentenek. Őket is jelentős sérülések sújtják, azonban Alex Cora együttesében olyan fiatalok pallérozódnak, akik minőségi helyettesítést végeznek. Izgalmas párharc lesz, nem lennénk meglepve, ha a szériát végül a Red Sox nyerné…

Seattle Mariners – Houston Astros

Az AL nyugati (West) csoportjának trónjáért (automatikus rájátszása kerülést érő pozíciójáért) jelenleg ez a két csapat verseng, igaz, a Texas Rangers még beleszólhat a küzdelmekbe.  Az Astros az elmúlt egy hónapban 17-6-os mutatót tudhat magáénak, míg a csoportot (még) vezető Mariners 8-15-öt. Legutóbb Seattle-ben a Mariners húzta be a párharcot, most viszont már egy jobb Astros érkezik, akik akár a hétvégén át is vehetik a vezetést, annak ellenére, hogy gyengén kezdték a szezont (ismét). A két évvel ezelőtti bajnok legnagyobb hiányzója Kyle Tucker, igaz, nélküle is elég erős a csapat ahhoz, hogy győzelemre jusson Seattle-ben.

Minnesota Twins – Milwaukee Brewers

Két meccsen találkozik egymással a két különböző főcsoportban (jól) szereplő csapat. Ebben az évben Milwaukee-ban egyszer már összecsaptak, szintén két derbi erejéig, ahol testvériesen megosztoztak a győzelmeken. Valószínűleg Minnesotában is ez lesz a helyzet, lévén hasonló játékerőt képviselnek. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a vendégek legutóbb két éve nyertek meccset a Target Field-en, azóta nem termett babér számukra.